Napi lépésszám: 32 445. Gyalogosan megtett távolság: 24,8 km
Csapatépítő játékkal kezdjük a napot. A hangsúly az építésen van, a „Pillecukor kihívásban” 20 szál spagetti, 1 méter cellux és 1 méter spárga áll a rendelkezésünkre, ezek felhasználásával kell minél magasabb tornyot építenünk. Ennek a legtetejére kerül a pillecukor. A cél: minél magasabb és stabilabb legyen a torony. A miénk magasabb, kár, hogy két másodpercen belül összedől.
Elérjük a We Are All Special című kurzuson a „special”-t: a második tanfolyami napon szó esik az ADHD-ról, az autizmus három szintjéről, a diszfunkciókról és az érzelmi intelligenciáról. A mi különlegességünk az, ahogy fekete fényt készítünk: ehhez is kell cellux, kék alkoholos filc, valamint a mobiltelefon lámpája.
A csoport dönt, hogy a külső helyszín interaktív feladatait egy sövénylabirintusban, vagy a Katalán Művészetek Múzeumában oldja meg másnap. A döntés az utóbbi, s lévén mindkettő szerepelt a barcelonai bakancslistámon, az órák után a Horta negyed felé indulok, hogy kijussak a sövénylabirintusból.
Minden döntés egy labirintus
Az első metró-élmény kissé meredek: a Plaça de Catalunyán – lassan száz éve – két metróvonal, plusz hat gyorsvasút és öt vasútvonal keresztezi egymást a föld alatt, így észnél kell lenni, melyik színt és irányt követi az ember.
A zöld L3-mal a Mundet-ig utazom, kint elém tárul az egyetem egyik campusa, majd jobbra a Velòdrom d’Horta, ahol a barcelonai nyári olimpián a pályakerékpár versenyeit rendezték. Azóta minden ilyen olimpiai pálya fedett (kivéve az atlantait, de azt 96-ban az olimpiát követően lebontották), így kuriózum ez a hegyen. Na meg nosztalgikus, mert egyből a lebontott „Milli” betonteknője jut az eszembe. Ott gaz nőtt a pálya közepén, itt az egyik barcelonai fociakadémia pályáinak műfüve.
Az első nap tapasztalt nyüzsgés és „turistacunami” után felüdülés a Parc d’Horta: a hangulatot megadja az énekes kabócák zümmögése és a halk vízcsobogás. A páratartalom magas, és ahogy Sónia mondta reggel, a hőség még a helyieknek is szokatlan. Én bírom, bár még fiatal a délután, és nem sejtem, hogy a nap hátralévő részében milyen túrára vállalkozom.
Parc del Laberint d’Horta
(felnőtt belépő: 2,23 Euro)
Barcelona legrégebbi, jelenleg is látogatható parkja bő kétszáz éve bizonyítja: minden döntés egy labirintus. Kétségek, feltevések, kérdések, és bármerre is indulunk a válasz felé, új nézőpont jön szembe velünk. A sűrű cipruserdőből úgy kell kijutni, hogy a labirintus közepén Eros szobra nem hagyható ki az útból.
A parkot 1792-ben a gazdag Desvalls család megrendelésére tervezte Domenico Bagutti – jól sejted kedves olvasó, olasz volt. Itália és az ókori Róma elevenedik meg a parkban, amely a 70-es években került városi tulajdonba. A park szíve a labirintus, de érdemes felsétálni a kaptatón a templomrom fölé, hogy a szemünk elé táruljon a katalán főváros látképe. Kötelező elem a vízesés és a szökőkút, ritkaság a „Mohák kertje”. (videó)
A parktól a Gràcia negyed a cél, gondosan megtervezett útvonalon: a Güell park és a Casá Vicens érintésével barangolok majd a modern sikátorokban, ha egyszer odaérek. A tervet a számtalan komoly kaptató sem írja felül, de hamar előkerül a hátizsákból a pótpóló, mert már a nem létezőmön is folyik a víz. A Parc Güell feletti buszfordulóból pazar kilátás nyílik a városra és a tengerre (plusz a park előtt kígyózó embertömegre, amin a „fast track ticket” sem rövidít – hú, de jó, hogy ezt most kihagyom).
Főleg a fiatalok és a bandázók által kedvelt helyeken, ilyen a Parc Güell mögötti „Gellérthegy” is, látszik és a hetek óta tartó hőség hatására érződik a nyáresték nyoma a kiszáradt fűben, vagy a helyén. Cigicsikk, sörösdoboz, üveg, flakon, pisi, kaki, koton. Használt.
A házak kapujában minden dorbézoló számára érthető plakátokon kérik az itt lakók a csendet: „Respect Gràcia – No BlaBla, Psst!”
A környék legalább annyira alternatív és hipszter, mint hagyományos, és látszólag jól megférnek egymás mellett a fiatalok és az idősebbek. Kevesebb autóval és motorral találkozom mint a belvárosban, bár ott is jellemző a környezetbarát közlekedési forma – általában elektromosan nyomják, egy vagy két keréken, amely hol kisebb (roller), hol nagyobb (kerékpár).
A színek kavalkádja az egész városra igaz, de a Gràcia kerületre különösen. Minden eleve extravagáns és cifra, erre kap még egy élénk színű extra díszítést: virágot, kupolát, mozaikot, zászlót, cserjét vagy fát. Míg az első napon ez sokkhatást váltott ki, érzem, hogy kezdem megszokni és lassan átfordulok.
Bár a kilométerszám erősen növekszik, eszembe jut a „Kikötőben már voltál?” kérdés tegnapról. Nem voltam, így némi L’Eixample-féle bohém világ után irány a Port Vell, ahová a térről, ha felnézek, Kolombusz mutatja az utat. Kár, hogy a szobor „zárva”, pontosabban a lift, ami felvisz a kilátóteraszra.
Szomorúan láttam tavasszal, hogy Balatonfüredről eltűntek a sirályok. Na, ez tiszta Anglia, mert itt van elég – többnyire szemtelen sirály: a fotóért pózol, a kajáért fut vagy repül, és ha nem figyelsz az ívre, pottyant. Rád. A merészebb fiatalok deszka helyett a szikláról ugranak a vízbe; tökéletes a hátra másfél szaltó és majdnem a csuka mozdulat is pipa!
Már-már szokás szerint tömeg, a Maremagnumból (kikötői pláza) természetesen muszáj Bershka, Mango vagy Pull&Bear szatyorral kijönni. Na nem nekem – tökjó barcelonás vászonszatyrot kaptunk.
A csoporttárs tanácsát követve busszal megyek vissza a kikötőből a városba. Érzem, sokszor fogom még látni és hallani, hogy ‘Propera parada’ (a következő megálló…) és tancar les portes (az ajtók záródnak).
(A tízalkalmas jegy ötletét köszi, Matyi! 🙂 )
Barcelonai tömegközlekedés
Követhető, és ha jól megy a gyaloglás és a séta, spórolhatsz a jegyen. A többnapos (2-3-4-5) akármire akárhányszor jegy (Hola Barcelona Travel Card) helyett a T-Casual (11,35 Euro), a tízalkalmas jegy is megteszi (ha elég a metró vagy a busz). Jó a T-Familiar is, az nyolc utazást ad egyénileg, vagy családosan, 10 Euróért.
Ha nem sietsz, metró helyett utazz busszal a látvány kedvéért (bónusz: a legtöbbön ha jól helyezkedsz, van usb telefontöltésre). Hogy mi a propera parada, minden buszon kiírják; a metrón villog az ajtó felett. Apropó, ajtó: ha hallod, hogy záródik, az tényleg úgy van. Ha azt hiszed, még beférsz, a sofőr üvölteni fog, hogy nem. Elsőajtós felszállás van, ha nincs jegyed, rögtön ott vehetsz paypass-al (egy útra 2,5 Euróért). A jegyet / bérletet a kis automatába dugod, ami két másodperc alatt érvényesíti és kiírja, hogy hány utazásod van még hátra.
A villamos a budapesti 1-esre hajaz, kivéve a régi kis kéket: a Tramvia Blau a Tibidabo-hegyi siklóig visz, azaz vinne, de 2018 óta felújítják.
Metróvonalból az elővárosiakat és a Montjuïc-ra induló fogaskerekűt beleszámítva van 13; hétköznap éjfélig, péntekenként hajnali kettőig jár, ami ugye már szombat hajnal. Reggel ötig üzemszünet, aztán vasárnap éjfélig elvisz a metró bárhová. Egy jeggyel két órát tartózkodhatsz a föld alatt.
Alternatív közlekedésre ott az elektromos bringapark vagy a bérelhető hop-on hop-off motor, kényelmesre pedig a több különböző taxitársaság.
