Napi lépésszám: 24 758 és 28 950. Gyalogosan megtett távolság: 19 km és 22 km.
¡Viva Barcelona!
A tanfolyamot kulturális programmal zárjuk, ám a várakozásunktól eltérően ez nem csoportos, hanem egyéni. Feltételezem, hogy az évek során rájöttek, annyi itt a látnivaló, hogy az egyfős csoport kivételével nem lenne egység abban, mi legyen az utolsó napon. Így választhat mindenki napot és helyszínt, arra kap egy beváltható kupont. Széles a skála, a Gaudi házak mellett a Telefèric de Montjuïc, az Aquarium, sétahajózás a kikötőben, a Poble Espanol (Spanyol falu) és a Bus Turístic, a hop on – hop off járat szerepel az étlapon. Maradok az utóbbinál, és az utolsó napot buszra fel – buszról leszállással töltöm. Illetve ez az utolsó előtti nap, lévén az eredendően reggelre foglalt gép indulását még tavasszal módosították, a reggel 9-ből este 9 lett, ezért a vasárnap is szinte teljesen a katalán fővárosé.
A Bus Turístic két útvonalat ajánl (kék és piros), a jeggyel, amelyből 24 vagy 48 órás verzió vásárolható, mindkét kört be lehet járni. A kék északra indul, a piros délre. Negyed 10-kor alig vannak a buszon, ismét beigazolódik, hogy a délelőttök a nyugodt sétákra jók. Kis híján korábban szállok le mint terveztem, a buszon az egyik ajtó felmondja a szolgálatot, ezért mindenkit leszállítanak. Elindulnék gyalog, de a guide utánam kiállt, hogy „Sorry, de a főnök azt az utasítást adta, hogy egy működő ajtóval is menni kell tovább.” Gyorsabban érek a Camp Nou-hoz; az FC Barcelona stadionja mintha zarándokhely lenne: tizenéves srác talpig gránátvörös-kékben belép a kapun és sírva rogy a földre. „Barcelona!” – kiáltja, majd a stadiontúrára várakozók hosszú sorához rohan. Megkeresem Kubala László szobrát. Az egyik legenda a másik mellet: Kubala a holland Johann Cruyff „kőszomszédja” a parkban, a Barça múzeummal szemben.
Gyalog folytatom. A Les Corts negyedben három park is van a környéken. Az egyik a Palau Reial de Pedralbes, a Királyi palota kertje, a spanyol királyi családnak ez volt a barcelonai rezidenciája amikor az 1920-as években a városba érkeztek. A hőségben az árnyékban hűsölnek az idősebbek: az egyik bácsi olvas, a másik zenét hallgat, egy néni a galambokat eteti. Másfél hónapon át minden este komoly- vagy könnyűzenei koncert van a palotakertben, A-HA, The Beach Boys, Jethro Tull, Kool & The Gang, Il Divo, Diana Ross, Tom Jones, hogy csak néhány előadót említsek – elég széles és színes a 2022-es zenei palettájuk.
Néhány utcával fentebb William Shakespeare-nek szenteltek egy kis parkot: patakból folyik a víz a szökőkútba, amiben épp néhány labrador hűti magát. Követnek a Villa Cecília–Villa Amėlia parkba, ahol végre meglátom az első papagájt. A busz innen visszavisz a Plaça de Catalunyára, ahol átszállok a piros vonal járatára, és irány a hegy majd a kikötő. Ez az irány tele van, már „füles” sem jutna, ha nem hoztam volna magammal a kék buszról – két megállóval látom, hogy miért: a buszmegálló teteje tele szórva „Bus Turístic”-logós fülhallgatókkal…
A szerdai hőség után nem gondoltam, hogy szombatra fentebb megy a higanyszál és emelkedik a páratartalom, ezért terveimmel ellentétben a végállomástól visszasétálok a szállásra, gyors zuhany, átöltözés, és lemegyek a partra. Közvetlenül a tenger mellé pakolnak az emberek; akkora a tömeg, hogy amint valaki összetekeri a strandlepedőjét, már dobja az üres helyre a sajátját a következő. Napszaktól függetlenül visszaadhatatlan hangulata van a plázsnak, a sétánynak és a kikötőnek, de tagadhatatlan, hogy mindegyik este a legszebb.
Aki idáig eljutott, észrevehette, hogy a reggelin kívül nem írtam semmit az étkezésről.
Egyrészt a tengeri herkentyűk nálam leestek a palettáról, ami itt az ételek és lehetőségek több mint felét jelenti.
Ami Katalóniában (is) dívik, az a délebbről származó fűszeres-rizses alapú paella. Nem találtam olyan helyet, ahol biztosítottak volna arról, hogy a csirkés, vagy a csak zöldséges biztosan nem tartalmaz egy-két polip / kagylódarabot. Tapas bárhol és bármilyen kapható (nevezhetjük előételnek, vagy „az estekilences vacsoráig bírjuk ki valamivel”-típusú fogásnak), a lényeg, hogy kánikulában napközben ezt sem bír enni az ember. Gyümölcs fogy és víz, esetleg jégkrém.
Néhány nap alatt egyrészt a várost járva, másrészt Google-barátomat segítségül kérve teljesen feltérképeztem az esti lehetőségeket:
1) előre csomagolt / mikrózható készétel innen: Lidl / Spar / Aldi – ebből itt a piros-fehér-kék van / Mercadona vagy ami nekem leginkább bejött, a Caprabo;
2) kifőzde,
3) puccosabb skybar / restaurant;
4) pizzéria / gyorsétterem (pizzériában mindenképp elvitelre kérd, mindenkit beelőzve a tied lesz először kész!).
5) A fentiek elegye.
A 2)-es a nyerő: k’nagy adag, ár – érték – minőség arányát tekintve egyik sem keltett csalódást, plusz, olcsóbb (= nem drágább), mint Magyarországon – és akkor hol van még ez a bér meg az a bér…
Hora de dir adéu – de a Goodbye ideiglenes
Kissé ódzkodtam attól, hogy vasárnap a kicsekkolás után a Plaça de Catalunyához közeli Supermercatóban hagyjam egész napra a gurulós bőröndöt… Meg kell mondjam, hiba lett volna bőrönddel együtt járni a várost. Ez a csomagmegőrzősdi app úgy ahogy van profi! Viszonylag friss startup az olasz „BagBnB”, ami mára Radical Storage névre hallgat. Az előzetes online foglalástól kezdve folyamatosan kapom az értesítést, hogy a csomagot mikor kell leadnom / leadtam / mikor kell felvennem / felvettem. Több applikációt megnéztem, ez messze a többi alatt van az árát tekintve, a szolgáltatáshoz pedig aligha lehet és kell többet adni.
Barcelonától elsőként a Gótikus negyedben búcsúzom, amely reggel még ébredezik. Kreatív kéregető poharai sorakoznak a járdán, választhatok, hogy mire adnék neki: Disneyland – Weed – F*ck the Sistem (sic!)… A rasztahajú srác utóbbi poharat nyújtja, abba dobom a zsét.
– Where are you from?
– Hungary.
– Akkor szia és szép napot!
– How come you know so many languages?
– Mert magyar vagyok – válaszol, és amíg a leesett államat keresem, kérdés nélkül folytatja. „Kijöttem ide pár éve, jóval többet keresek itt egy nap alatt az utcán, mint otthon szakácsként. Igaz, nincs fedél a fejem felett, de hidd el, jól megvagyok. Anyám Magyarországon, de… hogy mondják… nem jöttünk ki jól. Havonta felhívom, hogy vagyok, még élek.”
Útravalóként óvatosságra int: „Vigyázz mindenre, sok itt a zsebes!”
Hát, sok… A párhuzamos tanfolyami csoportból egy szlovén kolléganő táskáját kapták le a válláról két napja. Tegnap a Barceloneta strand végében láttam a rajtaütést követő szeánszot: három tök átlagos, jól öltözött fiatalt fogott körbe vagy nyolc rendőr, a srácok pedig pakolták ki a kocsira a „szajrét”. Mobiltelefonok, pénztárcák, kulcsok landoltak a motorháztetőn…
A magyar sráchoz adalék még az első napról: a La Sagrada Família alatt két utcával, a Carrer Valencián az El Húngaro Hair Stylist szalon teljesen magyar.
A vízről még nem láttam a várost, ezért a Las Golondrinas egyik kis hajójára szállok, hogy körbejárjam a kikötőt. A hajót majdnem lekésem. Időben jegyre cserélem a vouchert, marad fél órám, átmegyek a Maremagnumba, mert minden bevásárlóközpontban lehet kicsit hűsölni. Visszafelé aztán eltűnik a híd… pontosabban távolodunk a parttól, mintha leszakadt volna a móló és mi tutajoznánk Szardínia felé. Az optikai csalódást az adja, hogy a híd nyitható, a hajók itt indulnak a nyílt víz felé. „Diez o quince minutos. Lo siento” – mondja sajnálkozva a hídember; remélem, hogy diez, mert pont tíz percem van elcsípni a hajót.
Félelmetes óriások mellett navigálja a kis „fecskét” (golondrina) a kapitány: óceánjárók, uszályok, a kikötői rakodódaruk messze vannak ugyan, de így sem megnyugtató a látvány. Biztosabb a parton, ahol a bolhapiac mellett spontán tánctanítás megy: kissé stílusidegen, de azért jópofa az amerikai country és line dance a katalán tengerparton.
BBC: Barcelona Business City
Barcelona metropolisz, és mint ilyen, elérte a globalizáció. Igaz ez arra is, hogy amiből lehet, üzletet csinálnak. A GDPR legalapvetőbb szempontjait figyelmen kívül hagyja a bácsi, aki a La Golondrinas hajóján kérdés nélkül lefényképezne, ha nem hajtanám el határozottan és kevésbé udvariasan. Ha hajóút (sic! nem hajókázás!) végén tíz Euróért adja a bekeretezett szelfit, aki lealkudja, az megkapja hétért. Egyébként alkudhatsz, ahol csak tudsz. Ha kp fizetsz, „My friend” vagy minden eladónak, ha kártyával, akkor „Sir”; de a lovagi címért ki is fizeted a különbözetet = a teljes árat. Az összes ajándékboltban kiváló barátságokat kötöttem, és a hiteles (ergo pofátlan) magyar turista módjára elmentem a falig.
Ha valaminek nem látod az árát kiírva/rátéve, csak emeld le a polcról és alá van ragasztva (pólókkal ugyanígy, felemeled a stócot, és alatta ott az ár)! Délelőtt minden olcsóbb (vagy ez a beetetés…).
A bringóhintó 60 Euróért elvisz, alkuval 30, spanyolul alkudva 15.
A Parc de la Ciutadella, majd a Pl. Espanya monstre bevásárlóközpontja vár még rám – utóbbi tetőterasza 360-as kilátópont, tökéletes rálátással a Mágikus szökőkútra és a Katalán sugárút házaira. Innen pontosan feltérképezhetem, mennyi csodás helyet láttam az elmúlt héten (főleg a belvárosban és környékén) – de a lista azokról, amelyekhez most nem jutottam el, jóval hosszabb.
Megtettem gyalogosan nagyjából 120 kilométert, ittam a Font de Canaletes vizéből – utóbbi azért lényeges, mert a legenda szerint aki így tesz, visszatér Barcelonába. Tehát…
hamarosan visszatérek!
Adiós / Adéu.