Anant a la platja

Napi lépésszám: 23 037 és 17 808. Gyalogosan megtett távolság: 17,7 km és 13,6 km.

Két cserélt tanfolyami nap, az órák délutánra és kora estére kerültek, így Barcelona másik, csendesebb arcát is megismerem. Főleg nyáron igaz, hogy a helyiek 11-ig alig mozdulnak ki otthonról, s lévén ezt a szokást a turisták is átveszik, reggel tulajdonképpen üres a város. A kánikula miatt a program adja magát: mindkét délelőtt irány a part és a strand (anant a la platja)!

A szokásos reggelin csavarok egyet: kihagyom a sonkát, a barnacukros joghurtot kicserélem citromosra. Összekapom a strandcuccot és a jéghideg vizet, és nekiindulok. Mintha otthon lennék: a 33-ast várom, a megálló rögtön a sarkon. Félútig busz, utána gyaloglás következik az előkelő, fiatalos, tengerpart közeli sugárúton. A Platja Llevant strandot célzom meg, amely az egyik legtávolabbi a városközponttól; bízom benne, hogy kevésbé tömött, főleg délelőtt.

Valóban így van. Tegnap innen 40 kilométerre Sitgesnél vörös riasztást adtak ki: röviduszonyú makócápát láttak a part közelében. Véleményem szerint nincs szép cápa, de ez a faj még annál is rondább, ráadásul extrán ragadozó és gyors, nyolcvannal úszik, fél óra és itt van.
Ezért gyorsan mártózom a langymeleg tengervízben, majd kiülök a sziklákra és nézem a napozókat, a szörfösöket, a vitorlásokat a távolban. A délelőtti strandolók a két véglet: a 60+-os és a -18-as korosztály, főleg a diákok csoportokban és napközis táborozók. A Llevanttól felsétálok a Platja de la Nova Icàriáig, amely az egykori olimpiai falu széle. Ott, ahol 1992-ben a sportolók laktak, ma üzleti negyed és rengeteg emeletes ház van, abszolút modern és élhető vidék. Útközben strandröplabda pályák a parton, sportközpont (atlétika-, foci-, teniszpálya), szabadtéri kondipark és gördeszkapark a sétány másik oldalán. Minden strandra besétálok, hátha pénteken délelőtt másik szakaszt választok. Az egyik strand kissé zártabb, mint a többi, szűkített és sziklás a bejárata. A Google Maps-re nézek, de ha a víz felé, akkor is látom, hogy miért: “naturizmus lehetséges”. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy senkin nincs (fürdő)ruha. Leszámítva a gyerekcsoportok tagjait, akiket a nevelők ide is gond nélkül behoznak. Nem kérdezek rá, hogy itt mit gondolnak a gendertörvényről meg a szexuális felvilágosítás tilalmáról, mert szerintem egyértelmű a válasz: 2000 km-rel odébb még a tizenhét éves előtt sem mondhatom ki azt a szót, aminek a hús-vér formájából itt a hatéves tengernyit lát premier plánban maga előtt.

Valamennyi strand szigorúan nemdohányzó, tilos a sima cigi, az elektromos, az itt (még?) legális “csak párát fújok ki” Elf Bar és a fű is. Kivételt képeznek a büfék és a bárok. A másik kivétel nyilván az éjszaka, mert a homokban azért fellelhető minden, ami az előző esti bulikát és beb@szcsit előidézte.
Árusok sétálnak fel s alá, strandlepedő – alkukészségtől függően – 10-20 Euróért kapható; én 5 €-ért próbáltam venni, hogy legyen emlékbe; a mászkáló lepedőárus bácsi mosolya láthatóan nem volt őszinte. Hangosan kiabálják, hogy „Hello, Hola, vatakolabia”; az utóbbihoz kellett egy nap, hogy megfejtsem: water, cola, beer-t takar.

A „Respect” a strandokon is szlogen, ahogy az egész városban emlékeztetnek rá: tiszteld a másik embert, a rendet, a természetet, a csendet, a tradíciót – egyszerűen légy normális és elfogadó!

Barcelonai strandok
A fürdőzésre, úszásra nyitott homokos, nagyjából hét kilométer hosszú partszakasz a belvárossal egymagasságból indul, és a yachtkikötőn kívül csak egy-egy gát választja el az összesen tíz strandot egymástól. Rövid megállókkal másfél – két óra alatt bejárható a sétány, amely különösen a koraesti óráktól hangulatos és látványos a zsonglőrökkel, zenészekkel, mindenféle nációval és éledező bárokkal. Minden strand ingyenes. Biztonsági szolgálat, vízimentő-csapat és elsősegélynyújtó hely működik 10:30-tól 19:30-ig, kulturált mosdók, zuhanyzók (környezetvédelmi szempontból szigorúan semmi tusfürdő!), mellékhelyiségek vannak. Egyedül az árnyék és a fa hiányzik. A napozóágy 15 Euró / nap, ernyővel 5-10 Euróval több. Valamennyi strandon hangosbemondó figyelmeztet, hogy mikor ne tartózkodj a napon. A strandok látogatottsága, a medúza/cápaveszély online ellenőrizhető, ugyanígy a levegő és a víz hőmérséklete, valamint a webkamera képén keresztül a teljes partszakasz.

Torre Glòries
Az egykori olimpiai falu tőszomszédságában találom meg a barcelonai Gherkint. Kedvenc londoni felhőkarcolóm, a kovászos uborka majdnem kiköpött katalán mása valamelyest alacsonyabb, mint a 30 St Mary Axe (140 vs 180 m). A barcelonait Torre Glòries-nek hívják, és hamarabb kezdték építeni, mint a londoni Gherkint – igaz, utóbbi előbb nyílt meg. Mindkettőre igaz, hogy kilátóterasz van a tetején. Ahogy London, úgy Barcelona is tele van trendi, ugyanakkor olykor méregdrága kilátópontokkal, legyen az a Torre Glòries (18 €), a Telefèric de Montjuïc (14 €, a lanovka fel a hegyre), vagy az Aeri (17€), amely a kikötő felett hetven méter magasan visz parttól partig. Néhány hotel tetőteraszára egyébként ingyenesen fel lehet menni (igaz, nem minden nap), de ezeknél sokkal izgalmasabb és látványosabb szabadtéri lehetőségek is vannak.

Az egyik ilyen szabadtéri kilátópont a Bunker del Carmel, amely még mindig az „ellenállás” jelképe abból a szempontból, hogy az egykori háborús megfigyelőbázist ma leginkább a fiatalok látogatják. Komoly kaptató lenne végig a Gràciá-negyeden keresztül hegynek fel, így marad a busz oda és vissza is; hogy körbejárjam, felfelé a V19-es, lefelé a 22-es busz a megfelelő. A körpanoráma lenyűgöző. A naplementét sajna lekésem, de a hangulat kárpótol: a rockerek felhozták a gitárokat, így élőzene van az egyik oldalon, a másikon kissé kiábrándítóbb tuc-tuc. Balra Badalonán túl is ellátok, jobbra ha nem lennének hegyek, a háttérben feltűnne Sitges. A falakat a graffitizők összefestették, de annyira, hogy a pottyantós budin még a kilincs sem látszik. A leírások nem tévednek: ez a kilátópont a bulituristáké és a tinédzsereké. “Leginkább helyiekkel találkozhatunk” – írja egy turistablog, hát ma estére minden latino és latina elmenekült a külföldi hordák elől.
Folyik az Estrella, a helyi sör. Függetlenül attól, hogy idáig felhoz a „BKV”, a trilliomoscsemete, a jólfésült német, francia, olasz, holland és angol, ameddig lehet, elegánsan utazik. A 22-es busz végállomásánál egymást váltják a taxik; annyi van, hogy a busz nem tud megfordulni. A sofőr megelégeli, és dudál; úgy, ahogy napok óta itt tapasztalom: legalább öt másodpercig.

Bunker del Carmel (Turó de la Rovira) – a Rovira-hegyi bunker  
Akár tömegközlekedéssel, akár gyalogosan (ha felkészültünk az igencsak strapás meredekre) megközelíthető kilátópont a Rovira hegyen, 262 méter magasságban. A történeti kiállítás (spanyol polgárháború, a világháborúk időszaka, a gettó története) időszakosan, délelőtt 10-től délután 2-ig van nyitva, de a kilátópont éjjel-nappal a rendelkezésünkre áll.        
1938 márciusában a spanyol polgárháborúban Barcelonát két nap alatt szőnyegbombázás érte. A Rovirán ezután számolták fel a szőlőket és vágták ki a mandulafákat, hogy a helyükre stratégiai szempontból fontos lőállásokat és bunkereket építsenek. A második világháborút követően szegény családok húzták fel ide a viskóikat, ezeket a 90-es évek elején, a barcelonai olimpia előtt ledózerolták. A területet rendezték, megnyílt a kiállítótér, a „bungik” helyén modern, de az ibériai stílusjegyeket magukon hordozó házak épültek.


A tanfolyam végén mindenki oklevelet kap. Mostantól az Európai Unió teljes területén igazolom, hogy tudom, megindoklom, felmérem, kitalálom, beillesztem, érzékenyítek arra, hogy mit jelent a tanulási és egyéb nehézségekkel küzdők integrálása: miért igaz, hogy „We Are All Special”.

Ahogy előzetesen gondoltam, úgy van: nem alvással töltöm az időt. Egyrészt a napi kurzus-beszámolót éjfél után kezdem írni; másrészt végiggondolom az adott napot és megtervezem a következőt…

Mint ahogy ez az egész város, az egész hét különleges; az első, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó itteni kaland!
Ahányszor kinézek a balkonról a L’Eixample-re és fel az égre, annyi a déjà vu: ugyanakkor és ugyanabban a szögben süt ide a nap, pont ugyanott látom a „Kisgöncölt”, a 33-as busz itt áll meg a sarkon…
Lime-os Desperados az erkélyasztalon.
Mintha… itt lennék otthon?!

Vissza a 3. naphoz Tovább a 6. és 7. nap blogbejegyzésére